Honnan a vulkanikus borok szeretete?

Nagy szerencse, hogy Cartwright Éva egyszer csak borboltot nyitott a Somló hegyen. Mióta betette oda a lábát, egyre népszerűbb a hely, és az újságírók egymásnak adják a kilincset. Magyarország legkisebb borvidéke nem lenne ilyen csillogó nélküle.

Cartwright Éva, a govolcanic.hu és a Somlói Borok Boltja tulajdonosa


Amikor 2012 nyarán megnyitottad a borboltodat, mindenki azt mondta, hogy nem lesz ebből semmi. Hogy akarsz te bort árulni egy hegyen, ahol senki nem lakik, és miféle naiv elképzelés az, hogy majd minden borász beviszi hozzád a borát. A Somlói Borok Boltja mégis sikeresen működött az első perctől, és bizony ott sorakoztak a polcokon a helyi borászok palackjai. Hogyan sikerült ez a bravúr?

Eredetileg hétvégi házat akartunk építeni. Már ment a munka, amikor egy derűs tavaszi napon a teraszon üldögéltünk a barátainkkal. Jöttek-mentek a kirándulók, és mindenki azt kérdezte, hol lehet itt bort venni. A tizedik érdeklődő után az egyik barátunk megjegyezte: tiszta hülyék vagytok, ha nem nyittok itt egy borboltot.

Beleszerettél az ötletbe?

Igen, és nem is teketóriáztunk sokáig. Az akkori párom nagy borrajongó volt, támogatta az elképzeléseimet. Akkoriban Londonban éltünk, de én a Somlón maradtam, változtattunk egy kicsit az épület tervein, és júliusban megnyitott a bolt. Az irányítást egy kedves régi barátnőmre bíztam, én pedig visszamehettem Londonba.

Eredetileg az volt a célod, hogy a Somlót teljes egészében megmutasd, hogy az üzletben valamennyi somlói termelő borát meg lehessen vásárolni. Hogyan fogadták az elképzeléseidet a borászok?

Kétkedve. Az emberek nehezen hiszik el, hogy van, aki belevág valamibe előképzettség nélkül, őszinte, tiszta szerelemből. Nekem nem ebből kellett megélnem, és az anyagi helyzetem megengedte, hogy kipróbáljam magam ezen az ismeretlen terepen. Ők meg csak nézték, hogy ez a nő idejön Amerikából, vagy honnan, Angliából, és akar valamit. Aztán elterjedt, hogy ez a Cartwright tulajdonképpen a Németh Pista lánya, és akkor kezdtek egy kicsit másként beszélni rólam. Sikerült, amit akartam, és ha most leülsz nálam kóstolni, ki tudlak úgy szolgálni, hogy megmutatom a Somlónak mind a négy oldalát, az összes stílust és majdnem minden borászatot. Az elején mindenki ott volt, aki palackozott, és most is csak néhányan hiányoznak a szortimentből.

Az interjú teljes terjedelmében a Borsmentán olvasható.

×