Hollóvár
Takács Lajos legendás Somlói Pincészete, a “Hollóvár” 2014-ben végleg Tokajba költözött. A Somlói borok közül már csak egyetlen tétel kapható nálunk, egy 2013-as hárslevelű – amíg a készlet tart. 2022. júliusában Lajos – méltóan korábbi munkásságához – a Somlón, egy szűkkörű, baráti borkóstoló keretében mutatta be először első Tokaji borát, a Hollóvár Tokaj furmintját. A 2020-as évjáratú furmint az új telepítésű szőlőskertjének második terméséből készült. Izgatottan várjuk a folytatást – addig is pedig kóstoljátok meg az első, mindössze 600 palacknyi mennyiségben készült Hollóvár Furmintot.
Egy termék se felelt meg a keresésnek.